Született: 1978. január 21.
Cím: 8291 Barnag, Fő utca 8.
Telefonszám: +36-30-222-6441
E-mail: info@szmrecsanyi.hu
Web: http://szmrecsanyi.hu
Facebook: www.facebook.com/szmrecsanyi.kansag
Szmrecsányi Márton – Barnag
Kisgyerekkorom óta vonzott a lovak világa és amikor lovon ülve kezembe adták az íjat nagyjából 30 évvel ezelőtt, teljessé vált a kép. Sok lovasíjász bemutatón és különféle lovasíjász versenyeken vettem részt, amikor lassan, kerülő utakon eljutottam a Kassai Lovasíjász Iskolába. Először 2004-ben versenyeztem hivatalos pályán. A Kassai rendszert megismerve elkezdtem a gyakorlást, majd egyre többen csatlakoztak hozzám. Később a kialakult csapat kérésére elindultam a törzsfővé válás útján, és 2008-ban lettem a vezetőség tagja.
Kezdetben azért választottam a Kassai-rendszert, mert a lovasíjászatot meggyőződésem szerint itt lehetett a legmagasabb szinten megtanulni és mert az iskola alapítója és vezetője, Kassai Lajos, akit a legnagyobb tisztelet illet meg a lovasíjászatban. Azóta sem változott ez a véleményem, sőt Kassai Lajost mesteremnek tekintem, akivel az eltelt évek alatt mély barátságot alakítottunk ki, így az iránta való tiszteletem megingathatatlanná vált. Hiszem, hogy a lovasíjászat vezetése biztos kezekben van. Büszkén állok mellette és örömmel segítem az iskolát mindenben, amiben tudom, de nemcsak a mesterünkért és a társaimért, hanem a hazámért is, hiszen egy ősi magyar harcművészet éledt újjá. Hiszek abban, hogy a Kassai-rendszer felépítése forradalmi tett és hogy minden részletében jól működik. Egy ilyen több évtizedes tapasztalatokra épült iskolában szakmailag és emberileg is csak gazdagodhatnak a tagok. Az Iskola a minőséget tűzte zászlajára, és az eredményért meg kell dolgozni, az elsődleges célunk a világ legjobb lovasíjászainak képzése. Megtisztelő és felemelő számomra, hogy ezen a színvonalon, egy ilyen közösségben harcolhatok.